Drága farkasunk személyiségét legkönnyebben a cuki szóval lehet jellemezni. Ez pedig nem véletlen. Az alapjáraton is nagyon barátságos ordas olykor leginkább egy kutyára hasonlít, főleg amikor örül. Képes lecsóválni a farkát a helyéről, s majd feldönt lelkesedésében.
Amikor még ember volt, mindenki egy kedves, jóságos, és lelkiismeretes srácnak ismerte. Olyannak, aki bárkit fel tudott vidítani, legyen annak bármilyen rossz is a kedve. Olyannak, aki akkor is megtalálta másokban a jót, még akkor is, ha az illetőben alig pislákolt valami fény. Mindenkivel szót értett, mindenkivel jól kijött. Vagy mégsem? Akik leálltak vele beszélgetni, azokkal jól elvolt. Bárkivel jól elvolt, ha az nem zavarta el magától. Csakhogy ebből sosem lett több. Már sosem derül ki, hogy mi volt a probléma, de valahogy nem értett sosem a kapcsolatok elmélyítéséhez. Ugyan a “nem voltak barátai”kijelentés kicsit erős, de nagyjából fedi a valót. Barátnője sem volt, és igazán szerelme se. Ezek után persze jogosan kérdezhetjük meg, hogy akkor mégis honnan volt ennyi jóság benne. Erre igen egyszerű a válasz. A testvérétől. Ha rá gondolt, mindig felvidult, ha vele volt mindig mosolygott. Egyszerűen rajongott érte, ő volt a legfontosabb az életében. Egészen attól kezdve, amikor anyjuk életet adott a lánynak. Olyan testvér akart lenni, akire húga felnézhet, aki mindig jó példával jár elől. Remek tanulmányi eredmények, pontosan betartott határidők, pompásan elkészített feladatok, sok “barát”. Mintha egy álarc mögé bújt volna. A hosszú évek során pedig kialakított személyisége szépen hozzánőtt, ha úgy tetszik igazivá vált. Bár barátokat így sem szerzett.
Talán éppen ezért érzi olyan jól magát farkasként. Tudja, hogy anno ember volt, de nem zavarja a változás. Csak a húga hiányzik neki mindennél jobban. Még mindig az életével oltalmazná, s bárkinek nekiugrana, aki kezet emel rá.

Az eredeti neve Nathaniel Thoulem volt, ő legalábbis erre esküszik. Illetve hát ebből ki tudja magyarázni a becenevét, és ez talán még annál is fontosabb számára, minthogy biztosra meg tudja mondani egykori vezetéknevét. De ez végülis nem számít, igaz? Hiszen farkasként már úgyse lesz szüksége rá.
Nouth kevés dologra emlékszik emberi múltjából, ez pedig nagyon fáj neki, bár ő maga nem tud nevet adni az érzésnek. Alig néhány dolog villan csak be neki néha-néha, ám ezeket mindig szívesen fogadja, s vágyik rájuk, ha nem érkeznek.
Az egyik ilyen kép egy parkban levő hinta, ami fel-le, avagy ide-oda mozog, legalábbis az ő látószögéből. Tőle nem messze pedig, a másik hintán egy hosszú hajú kislány lengedezik, akinek még csak a gondolatától is melegség tölti el a szívét. A kislány tovább kíséri őt, át minden emlékén, ő az egyetlen, aki az összes emlékfoszlányában benne van valamilyen módon.
Szintén a parkban egy padon ülnek, miközben körbe lengi őket a lágy szellő, ami vattacukor illatot hoz magával, s sokszínű, illetve ízű fagyit esznek, amit Nouth azóta is imád. Közben gyerekkacaj hallatszik, valamint egy közeli autó motorjának zúgása.
Megint máskor egy vidám, bár néhány helyen kissé foghíjas lány vigyorog rá, lelkesen mutatva neki egy darab értéktelen papírt, ami tele van írva számokkal és betűkkel. Ám elméje már nem képes felidézni, mit is jelenthetett anno a papír.
Az első farkasként eltöltött nyara nagyon megviselte, ugyanis nem tudott emberként beszélni, s a többiek annyira nem voltak vevők a telepátiájára. Pedig neki aztán folyamatosan beszélhetnékje volt. Úgy érezte, valami iszonyatosan hiányzik neki, ami eddig megvolt, de nem tudta, hogy mi vagy ki az. Így jobb híján egyre közelebb merészkedett a város széléhez. Nem emlékezett pontosan, merre tart, de valahányszor elmerengett, és hagyta, hogy a tappancsai csak vigyék valamerre, egy ház előtt lyukadt ki, amely kimondottan ismerős volt számára. Ez a “kaland” számtalanszor megismétlődött, amíg egyszer meg nem látta a ház lakóját. Földbe gyökerezett a lába, szinte nyüsszenteni se tudott. Nem emlékezett a lány nevére, sem arra, hogy honnan ismeri, de teljesen letaglózta az iránta érzett mérhetetlen szeretete. A lány is észre vette a kapuban csücsülő, és őt figyelő állatot, így elkezdett közeledni a farkashoz. Nouth mozdulni sem tudott, csak akkor tért magához, amikor a lány óvatosan megsimogatta a buksiját. Nyüszögve bújt a lányhoz, s estig nem is tágított mellőle. Onnantól még gyakoribb vendég volt a környéken. Akkor kezdett el kutyaszerűen viselkedni, mivel így a szomszédok kevésbé tartottak tőle.