Aylin harcos típus, nem kevés elszántsággal. Sosem adja fel, a végsőkig kitart és küzd, elsősorban önmagáért, de ha valakinek sikerül beverekednie magát a szívébe, akkor érte is. Önző, mindig a saját céljait és érdekeit tartja szem előtt és ezekért simán elsöpör másokat, ha a szükség úgy hozza. Szemrebbenés nélkül hazudik, biztosra veheted, hogy tízből kilencszer nem mond igazat. Ezzel azonban még sosem bukott le, ugyanis remek a memóriája, és minden hazugságára jól emlékszik. Nehezen lehet kizökkenteni, sokszor előre tudja mit fog mondani egy adott szituációban. Rendkívül makacs, hacsak nem a saját szemével látja, hogy nem jó úgy az adott dolog, ahogy ő megoldotta, akkor nem hisz neked. Gyűlöli ha parancsolgatni próbálnak neki, irányíthatatlan és önveszélyes, elvégre nincs híján a bátorságnak és szemrebbenés nélkül nekiugrik nála nagyobb és erősebb személyeknek, sőt mégcsak meg sem fordul a fejében, hogy alulmaradhat. Túlságosan is magabiztos, nagyon ritkán gondolkozik, mielőtt cselekedne. Egyszerűen nem tud veszíteni, a harciasságát is ennek köszönheti. Könnyen fel lehet mérgelni és akkor már ugrik is.
Amikor azonban épp nyugodt -s ez a gyakoribb, inkább amolyan kirohanásai vannak- képes egészen felnőttesen viselkedni. Nem mondom, hogy olyankor nem csúszik be egy-egy sértés, de egészen olyan hatást kelt, mintha használna az eszét.
Mindezek mellett valahol megvan benne az ártatlan fiatal lány, ami ha felszínre kerül nagy baj van… elvesztve az évek folyamán felépített várat teljesen megzavarodik és nagyon sebezhető lesz. Amúgy sosem sírna, de ilyenkor a legapróbb dologtól is megerednek a könnyei.
Sosem vallaná be, de halálosan fél attól, hogy még valakit elveszt a szerettei közül.

Aylin amióta csak az eszét tudja Mercy Falls lakosa. Apja a város falkájának bétája, amíg anyja egyszerű embernő volt. Egészen kiskorától fogva virgonc, rosszcsont gyerek volt, aki szeretett a társaság középpontjában lenni. Gyereknek aranyos, bár már akkor is kissé magába forduló lányka volt. Sosem tartozott a nagyon barátkozó típusú emberek közé, de azért egy-két barátja mindig akadt, akikkel jól elvolt. Legjobb barátnőjét még óvodás korában ismerte meg, és bár nem elválaszthatatlanok, az a lány azon kevesek közé tartozik, akiket nem mart el maga mellől Aylin a tragédia után. A másik ilyen személy - aki még a barátjának nevezheti magát - Seeleth, akivel a sulis évei alatt lett jóban. A vagány, nagyszájú srác máig képes mosolyt csalni az ajkaira. Ők ketten tudják csak nagyjából kordában tartani a vehemens lányt, aki sokszor szívesebben használná az öklét beszédre. Nekik hála Aylin még senkiben sem okozott maradandó károkat, bár azért olykor egy-egy jobb egyenes becsúszott, még a csitító szavak ellenére is.
Na de visszatérve Aylin iskolás éveihez, sosem tartozott az éltanulók közé, bár az esze meglenne hozzá, túlságosan is lusta otthon bármit is kinyitni, ráadásul fölöslegesnek is érzi, mivel úgy gondolja, farkas alakban úgysincs rá szükség. Az egyetlen amiben mindig is jó volt az a sport. Ennek köszönhetően rengeteget edz, így mindig jó kondiban van. Ismer jó néhány közelharci technikát, valamint remekül bánik az íjjal, aminek nem csak a sok sportíjász trófeát köszönheti, hanem a foglalkozását is.
Anyja nem tudta, hogy léteznek vérfarkasok, a párja nem avatta be, így sokáig abban a hiszemben éltek, hogy a férfi munkaügyben utazik el télre. Azonban egyszer Aylin nem bírt magával és az apja után osont. Nagyon furcsállta, hogy az az erdő felé megy, így egyre kíváncsibb lett. Gondolom mondanom sem kell, mennyire meglepődött, amikor egyszercsak az emberből farkas lett. Apja legjobb tudomása szerint nem vette észre, anyjának pedig a látottak képtelensége miatt nem beszélt a dologról. Persze roppant kíváncsi volt a látottak magyarázatára, így mindenki nagy meglepetésére a könyvtár leggyakoribb látogatója lett arra a télre. Alig várta, hogy apja visszatérjen hozzájuk, rögtön lerohanta a kérdéseivel, mindent tudni akart a látottakról. Így apja többé kevésbé beavatta.
Eddig mindenki azt mondaná, hogy igazán szép gyerekkora volt a lánynak, ami igaz is, ám minden jó véget ér egyszer. Apja a tél kezdetén elment, Aylin erősködésére még azt is hagyta, hogy gyermeke elkísérje, amíg nem változik farkassá. Aztán eltelt két hét, s a leány élete gyökeresen megváltozott. Anyját elütötte egy ittas sofőr, aki annyira rohant valahová, hogy még egy pillantást se vetett a sérültre, azt hitte egy állatot ütött el. Anyjára csak órákkal később találtak rá, mire már menthetetlen volt. A súlyos belső sérülések mellett még félig át is fagyott, így a kórházba vitele után hamar meghalt. Így Aylin egyedül maradt a tél közepén. Mindenki elő akarta keríteni az apját, mire ő azt találta ki kínjában, hogy ő sincs túl jól, és otthon betegeskedik. Bár családja nem volt éppen szegény, Aylinnak nem volt lehetősége hozzáférni a családi kasszához, így az otthon elrejtett dugipénzből volt kénytelen gazdálkodni. Ezek után pedig azt hiszem nem meglepő, ha jobb híján tolvajlásra adta a fejét. A tél végére már igazi mestertolvajnak mondhatta magát. Bár sikerült más módszert is találnia, amivel gyakran élt is, még mindig benne van, hogy ha könnyen elcsórható dolgot lát, azt megszerzi, ha a tárgy valamennyire hasznos számára. Ritkán kapják el, de apja természetesen így se örül lánya ezen képességének. Anyja halála után Aylin jószerivel ki se mozdult a házukból. Ha bárki kérdezte azt mondta nem érzi jól magát, ami végül igaz is volt. Seelethnek hála még orvosi igazolást is kapott, mivel a fiú anyja orvos. Magányában Aylin sokat kóborolt az erdőben, abban reménykedve, hogy összetalálkozik az apjával. Otthon kotorászva talált egy használható íjat, amit mindig magával hordott, elsősorban önvédelmi célzattal, de a későbbiekben már vadászati célzattal, amikor már biztos volt benne, hogy elég pontosan tud célozni ahhoz, hogy ne okozzon hosszú szenvedést az áldozatának. Az egyik vadászat alkalmával elejtett egy nyulat, s már éppen indult volna haza, amikor egy farkas támadt rá. Az ordas csak a nyulat akarta, de Aylin annyira megilletődött, hogy a nyúl elengedése helyett tovább szorongatta, így a farkas ráugorva kitépte a kezéből, megsértve azt. Ráadásul az ordas súlyától hátra esett, beütötte a fejét egy fa törzsébe, és elájult. Mire felébredt teljesen átfagyott, alig tudta haza vonszolni magát. Otthon nagyon felszökött a láza, pár napig mozogni is alig tudott. Néhány napig még elkerülte az erdőt, de aztán bemerészkedett. Újra találkozott a farkassal, és legnagyobb döbbenetére az elméjében hallotta a szavait. Mint kiderült nagyon aggódott a lányért, nem akarta bántani, csak nagyon éhes volt. Bár Aylint meglepte az új képessége, egészen jól viselte a felfedezést, és nagyon megkedvelte a farkast, így a fél telet a vele való vadászattal töltötte, nehogy szőrös barátja éhezzen.
A tavasz eljövetelével apja is visszatért, és Aylin minden erejével azon volt, hogy majd a következő télen apja változtassa át. Egész évben ezért rágta a fülét, de a szülő csak nem akarta beadni a derekát. Így végül a lány a farkas barátjával haraptatta meg magát újra, s néhány hét múlva már vidáman, farkasként szaladgálva boldogította az apját.
Nehezen viseli, ha parancsolni akarnak neki, s a falka rangrendszere se túlzottan szimpatikus neki, így leginkább átváltoztatójával lófrál, ám a falka jó néhány tagjával is többé-kevésbé megértik egymást.