M E R C Y F A L L S - fantasy szerepjáték
Karaktertár
Karaktertár : Sequoyah Atohi

Sequoyah Atohi


Név
Sequoyah Atohi
Kor
21
Nem
férfi
Faj
vérfarkas (falkatag)
Hátralévő évek
16
Munka
antikváriumban eladó
Szexualitás
pánszexuális
Belső

Nyugodt és csendes típus, néha már-már magának való, de ez nem jelent egyet azzal, hogy rontaná a levegőt egy társaságban. Könnyen alkalmazkodik és ismerkedik, de csak az igazán fontos embereket engedi magához közel. Nem szeret szerepeket játszani, így kifejezetten nem titokzatoskodik, de nem köt azonnal mindent mások orrára, csak ha kifejezetten szóba kerül az adott dolog. Többnyire azt az elvet követi, hogy bizonyos helyzetekben bölcsebb, ha csendben marad, de ha valami olyanról van szó, akkor nem fél intézkedni és beleszólni sem.
Ha kommunikációra kerül sor, nem fél a kezdeményezéstől, sőt, szívesen vállalja be, ha látja, hogy a másik annyira nem vevő a dologra. Közvetlen, de tudja, hol a határ, ami már sok lehet. Nem mellesleg jó emberismerő, így könnyen alkalmazkodik, gyakran még a legkisebb rezdülésekre is felfigyel. Soha nem éppen a társaság legközepe, de könnyen válik az egyik mozgatórugóvá, ha a helyzet azt kívánja.
Inkább a csendes megfigyelő szerep az övé, mintsem azé, aki mindenáron a saját igazát és érdekeit akarja. Persze, ha úgy van, akkor könnyen kimondja a véleményét. Jól kezeli a stresszt is, hamar vág az agya és könnyen higgadt marad bármilyen helyzetben. Ha konfliktusa adódik, sokszor már csak azért sem mutatja ki, hogy a kérdéses dolog bármilyen módon zavarná.
Összességében kifejezetten foglalkoztatják az emberek, meg általában az elvont dolgok, és mindent igyekszik egy másik megközelítésbe helyezni. Emellett büszke a származására, jónéhány cseroki tanítást és mondást figyelembe vesz, és egy-két tradicionális dologról sem feledkezik el a mindennapjait illetően sem. Ezeket nem fél másokkal sem megosztani, ha úgy látja, hogy hasznosak lehetnek. Annak ellenére, hogy megválogatja a barátait, azokkal, akik ténylegesen közel állnak hozzá, jellemzően önfeláldozó és segítőkész, sokszor háttérbe szorítja a saját érdekeit. Nem éppen önző típus, de nem teszi magát kockára csak úgy bárkiért.
Ha éppen rossz napja van, előfordul, hogy kifejezetten hűvös a természete, de igyekszik tenni ellene, hogy ne nyomja rá a bélyeget egy-egy esemény az egész napjára. Hasonlóan rideg módon viselkedik az általa nem kedvelt személyekkel is, és inkább az a típus, aki a szavaival és a tekintetével gyilkol. Inkább kimért és arrogáns, mintsem agresszív.
Sokak szerint túl komoly a korához képest és meg kellene tanulnia szórakoznia egy kicsit jobban, de szerinte pont jól van úgy, ahogy van. Nem másoknak, hanem magának akar megfelelni, és a megfelelő társasággal ő is tud szórakozni. Őszintén kedveli a nem mindennapi dolgokat, nem pedig azért, hogy kitűnjön a tömegből, viszont teljes egészében beolvadni sem szeretne, előnyben részesíti az egyént és a véleményt, mint azt, hogy mindenáron elnyomjon dolgokat csak azért, mert másoknak az jobban tetszik.
Vannak dolgok, amikről tényleg nem beszél szívesen - ezek általában azok, amik túl mélyen érintik -, ilyenkor többnyire elhárítja a témát. Könnyen bevallja a saját hibáit, így ezt sem tagadja. Nem áll szándékában érzelemmentesnek tűnni, de ennek ellenére sokszor fordul elő, hogy mégis annak látszhat mások szemében.

Történet
Családja generációk óta él Mercy Fallsban - noha eredetileg Észak-Karolinából származtak, már senki nem tudja, pontosan miért, de a család akkori tagjai Minnesotában telepedtek le. Maguk mögött hagyták az indián rezervátumot, de ennek ellenére soha nem felejtették el teljesen gyökereiket. Az áttelepülésnek köszönhető, hogy nem teljesen tiszta cseroki vér csörgedezik ereikben, ennek ellenére letagadni sem tudnák származásukat.
Mindössze négy perccel a bátyja után jött a világra egy napsütéses, tavaszi napon. Kettőjük közül hiába Sequoyah volt a fiatalabb, mégis mindig Wahya volt a kissé gyermetegebb és komolytalanabb, így náluk valamilyen szinten megfordultak a szerepek. Bár ezzel soha nem volt problémájuk, úgy nőttek fel, mint az átlagos gyerekek. A probléma csak később jött, amikor tinédzseréveikbe léptek.
Régi szokás volt a családban, hogy minden elsőszülött fiút vérfarkassá változtatnak 16 és 20 éves kora között, miután hét éjszakát eltöltött az erdőben egyedül, bármiféle segítség és élelem nélkül, nomád körülmények között. Azaz, kieresztik az illetőt a vadonba, és csak hagyják, hogy az agresszívabb farkasok elvégezzék a dolgukat. Bár Wahya nem szimpatizált ezzel a szokással, neki volt szánva ez az élet, és semmit nem tehetett ellene, így muszáj volt behódolnia a hagyományoknak. 16 évesen teljesen magára utalva sétált be az erdő sűrűjébe. Aztán eltelt a hét éjszaka, nyolc, majd kilenc... és az idősebb testvér soha nem került elő élve.
A tragédia ugyan megrázta a családot, de Sequoyah - részben testvére iránti tiszteletből, másrészt a hagyomány miatt - egy évvel később úgy döntött, hogy ő is megpróbálkozik a feladattal. Önszántából vetette bele magát a kihívásba, és az utolsó előtti napon került komolyabb összetűzésbe a farkasokkal. Bátyjával ellentétben megmenekült, de amint beköszöntött az ősz, eljött az átváltozás ideje. Azon ritka alkalmak egyike volt ez, mikor a másodszülött vihette tovább a családi hagyományt.
Ezen kívül a mai napig megpróbál átlagos életet élni, amennyire csak tud - leérettségizett, munkát vállalt egy antikváriumban egy régebbi ismerősnél, aki ismeri az Atohi család titkát, és tavasztól őszig egészen emberként él, mint mindenki más a környezetében.
Dahlia
dahlia_gp@indamail.hu

 
Menü

Üdvözöllek Mercy Fallsban!

Az oldalon szerepjátékot találsz, fantasy témában. Történetünk a vérfarkasok köré épül, de kicsit sem a mindennapi megközelítésben. Ha felkeltettük az érdeklődésed, olvass bátran tovább!

 
Linkcsere

Ha szeretnél cserét kérni, bátran tedd meg a chatben. Egyedüli dolog, amit tudnod kell, hogy kizárólag szerepes oldalakkal cserélünk.

Szuperhős Akadémia ;;Rosenberg Lovas Kollégium ;; School of New Hopes ;; Empire of Fantasy ;; Kayla Völgy II ;; ZombieLand ;; Nia UnderWorld ;; Ten Wolves' Woods ;; Once in a book ;; Amisit Verum ;; Genesis ;; Európa Vihara ;;

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre