|
Bruce Harrison
|
|
|
 |
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belső |
|
Első ránézésre leragadt valahol 18 éves kora körül, de nem is nagyon tervez innen tovább lépni. Valójában tud nagyon is felnőttesen gondolkodni, ha a helyzet azt kívánja, csak szereti nagykanállal falni az életet, és mindenből kihozni azt, amit csak lehet.
Kezdjük ott, hogy szinte mindenkivel úgy viselkedik, mintha gyerekkori barátok lennének, és néha olyan dumája van, mint egy lepukkant lakótelepről szabadult tizenévesnek. Abszolút benne van az ismerkedésben, és valami olyan karizmatikus a kisugárzása, hogy lehetetlen nem figyelni rá. Ebből automatikusan ered az amúgy nem kicsi egója, szereti elhinni magáról, hogy ő mindenki álompasija. Ja, igen - főleg az egyéjszakás kalandok meg a barátság extrákkal híve, viszont nagyritkán, ha tényleg akar valamit, akkor össze tudja szedni magát, és pillanatok alatt átváltozik egy szappanopera-főhőssé. Azon túl, hogy sokszor olyan laza, hogy az ember fia-lánya azt várja, mikor esik szét, néha igazán idegbajos is tud lenni. Alapvetően igyekszik a problémákat felnőtt ember módjára, kulturáltan megoldani, de nem feltétlen sikerül, ha aznap épp bal lábbal kelt fel és harapós kedvében van. Néha nem nehéz annyira felhúzni, hogy a szavak helyett a tetteket válassza.
Lehet, hogy egy örök gyerek, aki játékra veszi az életet, kétnaponta cserélgeti a partnereit, mindene a kocsija, sokat káromkodik és még mindig rocksztár akar lenni, de el lehet vele beszélgetni komoly dolgokról is, és az csak plusz, hogy kendőzetlenül kimondja, amit gondol. Az egyenesség híve, nem szereti a dolgokat bizonytalanságban hagyni, és mindenhez úgy áll hozzá, hogy a fájó igazság is jobb, mint az, hogy valamit rejtegetni akarunk. A stresszhelyzetekben is higgadt képes maradni, ahhoz a típushoz tartozik, akinek nem egyszerűen lebénul az agya, hanem felszabadul benne az adrenalin, és ha kell, pillanatok alatt átgondol valamit, ami kibúvó lehet, és inkább megkockáztatja azt, mint karba tett kézzel várja, hogyan és mivel folytatódik számára a történet.
A fellépése elég határozott is tud lenni ahhoz, hogy komolyan vegye, akinek kell, így ő tipikusan az a vezető, akire sokan vágynak az őrült főnökük helyett: ha arra van szükség, megfogja a kezed, segít, ahol tud; ha megérdemled, nem fél keménykezűnek lenni; alaphelyzetben pedig egy jó haver, aki nem veti meg a szórakozást és minden hülyeségre rá lehet venni. Ha közösségről van szó, akkor tényleg a közösségért dolgozik, és igyekszik jó alfa lenni - bár még csak pár éve van a poszton, mindent megtesz, hogy a többiek ne bánják meg a döntést. Felelősségteljes, próbál igazságot tenni a problémák esetén, lehetőleg úgy, hogy pártatlan marad, illetve az újakat is pillanatok alatt a szárnya alá veszi.
Azzal, hogy vérfarkas, tulajdonképpen egészen megbékélt, sőt, mondhatni, élvezi is, de egy-egy rosszabb pillanatban előfordul, hogy elgondolkodik rajta, hogy mi lesz, ha többé már nem fog tudni emberré változni. Bár még van hátra néhány hosszú éve, kicsit benne van a félelem, hogy egyszer végleg el kell búcsúznia minden emberi dolgától.
|
|
Történet |
|
Mióta az eszét tudja, mindig is Mercy Fallsban élt. Átlagos családból származott, átlagos mindennapokkal, a tipikus helyi gyerekek életét élte. Nagycsaládosok voltak, van egy öccse és egy húga, illetve apai részről egy nővére, így mindig is bőven körül volt véve társasággal.
Eleven gyerek volt, akinek mániája volt állandóan rossz fát tenni a tűzre, állandóan figyelni kellett rá, hogy mit csinál a következő pillanatban, és nem csak szórakozásból, hanem kíváncsiságból is sokszor kellett megdorgálni vagy éppen büntetni. Úgy tűnt, ezt a "kicsapongó" életmódot soha nem fogja kinőni - és úgy látszik, tényleg nem nőtt még be teljesen a feje lágya.
Már iskolásként is imádott a társaság közepe lenni, ő volt a gimi aktuális szívtiprója, ami miatt sokan vagy bálványozták, vagy egyszerűen csak utálták, de ő azért élvezte. Mindenütt ott volt, ahol kellett, és ott is, ahol nem kellett volna. Elég lázadó közösséghez tartozott, és bár nem a durvábbik fajtából, de azért buliról bulira jártak, és egy időben az együttesalapítással is megpróbálkozott pár haverral... volt pár koncertjük a környéken, de egy garázsbandánál sosem lettek több, viszont Bruce azóta is nagy kincsként őrzi azt az ezer éves gitárt, amivel annak idején játszott, hiába nem jó már szinte semmire sem.
Tizenhét volt, mikor a haverjaival sátrazni mentek az erdőbe egy tavaszi napon. A szülők tiltották őket az ott élő vadállatok miatt, de mégis elmentek, bár engedély nélkül szöktek el, Minden eshetőségre felkészültek, ráadásul nem is voltak túl messze a várostól, ha mégis baj lett volna. Úgy látszott, nem volt véletlen az, hogy a szüleik annyira féltették őket az erdő állataitól, ugyanis mikor Bruce elment tüzifáért, olyan területre ért, ahová nem kellett volna mennie. Összetűzésbe került egy elég agresszívnak tűnő farkassal, és bár magát az esetet megúszta pár kisebb karmolással és harapással, ez nem volt ennyire egyszerű.
Mivel úgyis hamarosan jött a nyár, akkor még semmi jel nem figyelmeztetett rá, hogy valami ne lenne rendben a későbbiekben, a támadás csak egy emlék, és egy jó lecke volt számára. De amint jött az ősz, elkezdődött nála is az átváltozás a legkisebb fuvallatra, aztán pedig vissza. Hamar rájött magától is, hogy ennek az egésznek a hőmérséklethez van köze, de ettől függetlenül egy kicsit sem nyugodott meg, sőt, egészen ijesztőnek tartotta, amin keresztülmegy.
Szerencséjére őszi szünet volt, így meg tudta oldani, hogy minél kevesebbet járjon odakint, de ennek ellenére jócskán labilis volt, és csak nehezen tudta titokban tartani a dolgot a családja elől. Főleg, hogy még ő is meg volt rémülve, és fogalma sem volt róla, hogy mi történik vele úgy istenigazából, amikor a körmei csak úgy karmokká változtak, vagy mikor egy pillanat alatt kiéleződött az összes érzékszerve. Mégis, valami azt súgta neki, hogy a választ a farkasoknál kell keresnie, így jól felöltözött, és az erdő sűrűjébe vetette magát, maga sem tudta, mit keresve.
Alig ért be a rengetegbe, máris egy farkassal nézett szembe, aki furcsamódon nem támadott rá, sőt, mintha még azt is várta volna, hogy kövesse. A szagáról már felismerte, hogy Bruce hamarosan egy lesz közülük. Az állat egy erdőszéli házhoz vezette, aztán már el is tűnt. Bruce percekig gondolkodott, hogy mit tegyen, de érezte, hogy kezd fázni, így jobb ötlet híján becsengetett a házba. Egy férfi nyitott neki ajtót, mire ő közölte, hogy egy farkast követett, aki egészen eddig vezette, szerinte nem lehet véletlen. A férfi kérdése csak annyi volt, hogy megharapták-e, és amint Bruce bólintott, már be is invitálta magához.
A tényt, miszerint a férfi az egyik alfa volt közöttük, hogy ők mind vérfarkasok, és hogy ő maga is hamarosan azzá változik, kissé hitetlenkedve fogadta, mégis belegondolt abba, ami az utóbbi napokban történt vele, és ez tűnt a lehető legészszerűbb elméletnek.
Mielőtt végleg átváltozott volna télire, jobbnak látta közölni a családjával a tényt, még ha nem is volt egyszerű, de valamiért tisztességesebbnek látta annál, mint megjátszani a saját halálát. Nos, nem volt egyszerű. A családja azt gondolta, hogy Bruce simán csak bekattant, de látván, hogy komolyan gondolja azt, amit mond, megpróbáltak hinni neki és felkészülni arra, ami rájuk vár, még ha kételkedtek és az utolsó pillanatig. De amikor egy fagyos téli napon a szemük láttára változott át, kénytelenek voltak belenyugodni az ijesztő valóságba.
Azóta hasonló módon telnek az évei, és szinte azzal egyidőben - egészen pontosan 24 éves korában - választották meg alfának, mikor a családja elköltözött Duluthba. Ő maga nem akarta itthagyni a várost, viszonylag könnyen talált is magának egy kisebb házat a másik helyett. Próbálja úgy élni az életét, amennyire normálisan csak tudja, nyáron magánvállalkozóként autókat bütyköl, hogy nagyjából meg tudjon élni, ráadásul a háza elég nagy ahhoz, hogy olyan ifjú vérfarkasokat fogadjon be alkalomadtán, akik a kapcsolat megszakítását választották a családjukkal, sőt, az alagsora szinte törzshelyként funkcionál.
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
